Állandó
diakonátus

(Harangszó : A ceglédi r. k. egyházközség értesítője XIII. Évf. 1. szám)

A DIÁKONUS:

Az ige, az oltár és a szeretet szolgája

Az állandó diakónus hivatása végleges, és nem egy magasabb rendre – a papságra – előkészítő fokozat. Az állandó diakónusnak nagyon jól körülha-tárolható hivatása van az egyházban, amelyet ez a hármas feladatkör jelez: az igehirdetés, az eukarisztia (oltáriszentség) és a szeretet szolgálata. Az állandó diakónus tehát nem „paphelyettes”, hanem saját feladatköre van. Természetesen ahhoz, hogy megértsük ezt az helyzetet, benne kell élni az egyházban, mondhatnánk, az élő egyház ütőerén kell tartani a kezünket. Az egyházban lévő hivatásokat nem érthetjük meg teljes mélységükben, ha csak arra koncentrálunk, hogy milyen feladatokat látnak el. Ilyen alapon azt is mondhatná valaki, hogy mindaz, amit egy diakónus végez az egyházban, azt megteheti egy laikus is. A diakónus nem mutathatja be a szentmisét, nem gyóntathat, nem adhatja fel a betegek kenetét. De a diakónus prédikál, áldoztat, esket, temet, vezeti a közösség karitatív életét. Igaz, hogy a világi hívek között is vannak rendkívüli áldoztatók, olyanok, akik kiválóan tevékenykednek a karitász szolgálatában. Erre azt mondhatnák egyesek, mi tehát az, ami megkülönbözteti a világi hívőt és a diakónust, ha az igehirdetés kivételével mindent megtehet egy laikus is, amit a diakónus végez az egyházi közösségben? Ha a hit szemével közelítünk a kérdéshez és a szentségi dimenziót és az állapotbeli kegyelmet nézzük, akkor kézenfekvő a válasz, hogy a különbség kegyelmi, szentségi síkon van. Ezért kell a hit szemével nézni az állandó diakónusra, akkor értjük meg, hogy ki ő, és menynyire értékes a keresztény közösségek számára. Az állandó diakonátus intézményét a II. Vatikáni zsinat újította fel az őskeresztény hagyomány alapján. Különbségek vannak az egyes helyi egyházak között. Van, ahol még egyáltalán nem ismerik a jelentőségét, van ahol nagyon nagy számban élnek. Ma a világban kb. 25 ezer állandó diakónus tevékenykedik. Ez a több mint 400 ezer paphoz képest nem jelentős szám, de ha arra gondolunk, hogy mindössze néhány évtized telt el a zsinat óta, akkor látjuk, hogy nagy jövő előtt áll a hármas papi rendnek ez az első fokozata. A legtöbb diakónus Észak-Amerikában és Németországban működik. Magyarországon az állandó diakónusok száma közel százra tehető.

Beszélgetés Volter Kálmán diakónussal

– Mióta érlelődik benned a szentelésed kérelme, hivatásod hogyan kezdődött?

– Még gimnazista koromban fölmerült bennem az egyházi szolgálat gondolata, de mivel azt egyenlőnek gondoltam az áldozópapi szolgálattal, nem említettem nagyon senkinek sem. Tisztában voltam azzal, társat szeretnék, így elhessegettem magamtól a gondolatot. Mit tudtam én akkor, hogy a II. Vatikáni Zsinat újból lehetőséget adott arra, hogy a helyi ordináriusok (püspök) visszahozzák az egyház életébe az állandó diakonátust, nős férfi akat is felszentelve erre a szolgálatra? A hívás akkor erősödött, amikor egyre inkább láttam, hogy az egyháznak helyben is szüksége van segítségre. Latolgattam, latolgattuk, hogyan tudnánk jobban részt venni az egyházközség életében, segítve papjainknak. Ekkor jelezte az akkori plébános, Géza atya, hogy a megyéspüspök elindítja az akolitus- képzést, jelentkeznék-e rá? A válasz számomra egyértelmű volt. Ennek a kétéves képzésnek a szerves része volt egy személyesen vezetett, ún. „szentignáci” lelkigyakorlat, ahol a csend (és nem a vezető!) alaposan „megdolgozza” az embert. Onnét már úgy jöttem haza, hogy diakónus szeretnék lenni.

– Mit szólt, szól ehhez a feleséged, Anikó? Ő miben tud segíteni?

– Anikó nem állt értetlenül a dolog előtt, ugyanis Szekszárdon már ismert családos diakónust, aki az egyik plébánián lakik feleségével és gyermekeivel. Örült, örül a hivatásomnak, és nem érzi úgy, hogy ezzel az egyház elvenne tőle. Azt szokta mondani, hogy úgy látja, a helyemen vagyok, amikor egyházi szolgálatot végzek. Sokféleképp tud segíteni, imával, a feladatok kapcsán ötletekkel, jó megfigyelésekkel.

– Mi volt a képzés menete?

– A mi egyházmegyénkben külön képzés a diakonátusra készülőknek nincs. Püspök atya úgy rendelkezett, hogy aki szeretné a szentelését kérni, annak el kell végeznie az akolitusképzést, amely nem annyira az ismeretátadásra, mint inkább a szemléletformálásra épül. Témája a közösség, a Szentírás, a liturgia, a kommunikáció. Az első év lezárása a már említett szentignáci lelkigyakorlat, a második év végén pedig lelkivezetői alapozó kurzuson vesz részt, aki akolitus szeretne lenni. Ezután – immár hagyomány – szeptember utolsó szombatján, Vácon felavatják az akolitusokat. Aki pedig közülük diakónus szeretne lenni, személyesen beszél erről a püspökkel, aki – meghallgatva az illető plébánosát is – egy idő után dönt a kérdésben. Persze a szentelésnek vannak egyéb feltételei is: főiskolai teológiai végzettség (hiszen a diakónus részt vesz az igehirdetésben), valamint a feleség írásos hozzájárulása is.

– Mi lesz a feladatod?

– A diakónusnak a szolgáló Krisztust kell megjelenítenie az egyházközségben. Persze konkrét feladatai is vannak, diakónusként sokféle szolgálatot végezhet az ember. Áldoztatás, igeliturgia tartása, esketés, keresztelés, temetés, prédikáció, hitoktatás, csoportok vezetése mind egy-egy lehetséges feladat. Persze, fölmerülhet a kérdés akárkiben is, hogy ezen feladatok egy része szentelés nélkül is ellátható, csak engedélyt kell kérni a püspöktől. Ráadásul egy részét, mint akolitus, már végzem is. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy a szentelésben a püspök a Szentlelket hívja le a szentelendőre, hogy töltse el ajándékaival, amelyek a hivatásához szükségesek. Nekem az a dolgom, hogy onnét kezdve naponta készségesen befogadjam,

hogy a szentelési kegyelmek az életem során ki tudjanak bontakozni. Másik fontos momentuma a szentelési szertartásnak, hogy a diakónus is, miként a pap, a püspök kezei közé teszi a kezeit, és engedelmességet fogad neki és törvényes utódainak.

– Te igazából mit szeretnél felvállalni az egyházközség életében?

– Azt szokták mondani, hogy a diakónus nem „pap-pótlék”. Ezzel úgy vagyok, hogy a mai paphiányos helyzetben egy diakónus nem finnyáskodhat, válogathat, hivatkozva diakónus-identitására. Ha a papot kell valahol pótolni, akkor az a szolgálat. Persze, a jelenlegi feladataim – igeliturgia, áldoztatás, buzdítás az evangélium kapcsán – örömet jelentenek számomra. Vonzanak az Oltáriszentség körüli feladatok, de szívesen vállalok olyan szolgálatot is, amely közvetlenül az egyházközség tagjai között végzendő.

– Igazából számodra mi a különbség a pap és a diakónus szolgálatában?

– Sok feladatuk közös, de – ha analógiát hozok – az a különbség, ami az öreg pásztor és a kisbojtár között van. Mindketten a nyájért vannak (és nem a nyáj van értük…), de más a konkrét dolguk. A pap a papszenteléskor nem szűnik meg diakónusnak lenni, tehát neki továbbra is hivatása a szolgáló Krisztus megjelenítése, de őt, mint papot arra szentelik, hogy a szentmisében egyrészt Krisztus nevében összegyűjtse a népet Isten előtt, másrészt Krisztus nevében eljárva, Őt megjelenítve megújítsa Krisztus egyetlen keresztáldozatát. Azzal együtt, hogy van még olyan szolgálat, amit csak áldozópap végezhet, számomra itt van a legnagyobb többlet a papi szolgálatban. Az áldoztatáskor a diakónus is Krisztust nyújtja a testvérének, de a pap az, akinek szavára a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé változik.

– Mikor van időd imádkozni?

– Munkabeosztásomból adódóan erre inkább a reggeli, délelőtti órák az alkalmasak. „Dolgozom” azonban az ügyön, hogy az imaéletem átalakuljon. Lassacskán szeretnék leszokni a szavakról, mert nagyon vágyódom a szavak nélküli, szemlélődő imára. Akik már ezt művelik, állítják, hogy ez egyáltalán nem megy az aktivitás rovására, sőt. Persze, a szentelés után az imaéletem is ki kell, hogy egészüljön, ugyanis végeznem kell majd a zsolozsmát, az egyház közös imáját, ami minden napszakra ad imádkoznivalót.

– Hogyan fogod összeegyezetni a házasságot a diakónusi szolgálattal? Lesz időd mindkettőre?

– Eltérő munkabeosztásunk miatt (a feleségem délelőtt, én délután dolgozom) most is keveset vagyunk együtt. Fokozottan kell majd fi gyelnünk arra, hogy ez az idő ne csak ne csökkenjen, de minőségében ráadásul javuljon is. Arra már most is van példa, hogy egy-egy szolgálatra ő is elkísér. Jó lenne, ha majd a zsolozsma reggeli és esti imaóráját is együtt tudnánk végezni. Számítok arra is, hogy a Váci Egyházmegye diakónuskörének tagjai, akik között vannak nemrég szentelt barátaim, tapasztalatukkal, tanácsaikkal a segítségünkre tudnak lenni. Imádkozzunk sokat és segítsük tetteinkkel is testvérünket, aki az állandó diákonátusra készül, hogy szolgálata hatékony legyen, és így mindannyian részesedjünk Istenünk általa közvetített kegyelmeiben is!