Címlap Hírek Állandó diakónusok jubileumát ünnepelték Budapesten

    Állandó diakónusok jubileumát ünnepelték Budapesten

    Erdő Péter bíboros, prímás május 27-én, szombaton hálaadó szentmisét mutatott be az Óbudai Szent József Templomigazgatóság kápolnájában, melynek keretében négy, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében szolgáló állandó diakónus felszentelésének tizedik, illetve huszonötödik évfordulóját ünnepelték.

    A főpásztor vezetésével a főegyházmegye állandó diakónusai és feleségeik alkotta ünneplő közösség adott hálát Kerékjártó Mihály felszentelésének huszonötödik, valamint Bärnkopf Péter, Kató Csaba és Kunszabó Zoltán felszentelésének tizedik évfordulóján.

    Erdő Péter elmondta, a felolvasott szentírási részek és a közelgő mennybemenetel ünnepe, a megélt történelmi idő a tanítványokat és bennünket is arra hív, várjuk, hogy újra meglássuk Krisztust, de immáron nem azért, hogy járjon közben értünk, hanem hogy színről színre láthassuk Őt.

    Jézus arra tanít az evangéliumban (Jn 16,23b–28), hogy kérjük az Atyát, és Ő megadja nekünk, amit Jézus nevében kérünk – emlékeztetett a bíboros. – Ebben az imádságban kérhetjük a Szentlelket. Különösen akkor kell ezt kérnünk, amikor felszentelt személyekként, az Egyház életében mint állandó diakónusok szentségeket, szentelményeket szolgáltatnak ki. Bízhatunk benne, hogy a mennyi Atya megadja, amit kérünk, minden emberi gyöngeségünk dacára, de hív is bennünket, hogy nőjünk hozzá a feladathoz, hogy ne csak külső eszközei legyünk a szentségi kegyelemnek, hanem valódi együttműködőkké váljunk, akik példájukkal segítik az embereket, hogy a kiáradó kegyelmeket befogadják. Ilyen kegyelem, amit a szenteléskor a diakónus is elnyer; olyan többletek kap, amit a közösség javára kell fordítania.

    Mi a különbség a világi hívő, és az állandó diakónus között? – idézte a gyakran feltett kérdést a főpásztor. – Hiszen a legtöbb dolgot, amit a diakónusok megtehetnek – kivétel ez alól a szentmisén mondott homília –, megfelelő megbízással a világi Krisztus-hívők is megtehetik.

    A különbség a szentségi küldetésben van – hangsúlyozta Erdő Péter –, melyet az állandó diákonus a fölszentelése révén kap, és amely az egész Egyház javára van. Azaz különös érték, és különös gazdagság, ha ezeket a szolgálatokat diakónus végzi.

    Éppen ezért van, hogy a világ sok egyházmegyéjében átgondolták, hogy mik azok a feladatok, melyeket az állandó diakónusok a közösségekben el tudnak látni, és jó példával végezni. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye úton van egy ilyen fejlődés folyamatában. Különösen fontos átgondolni ezt akkor, amikor az egyházmegyénkben egy papra több mint hatezer katolikus hívő jut. Pozitív adottság, hogy „városi” egyházmegyéről beszélhetünk, azaz szentmiséhez, paphoz mindenki eljuthat, de lehetetlen küldetés lenne ennyi emberrel személyes kapcsolatot ápolni. Ezért a világi híveknek, és kiemelten az állandó diakónusoknak fontos a szolgálata a közösségek életében. Így kaphatja meg legteljesebb struktúráját minden plébánia, így a diakónus kapocs lehet a pap és hívek között. Ebben a tudatban, ezzel a szeretettel, ebben az örömben kell ellátnunk feladatainak, és akkor bízhatunk benne, hogy Jézus megadja hozzá a Szentlelket – buzdította a jelenlévőket a főpásztor.

    A szentmise végén a jubilánsokat külön is köszöntötte Erdő Péter, majd ajándékot vehettek át: az ezüst szentelési évfordulót ünneplő egy stólát, a tízéves jubilánsok pedig egy-egy papi civilt.

    A szentmisét követő együttlét során Füzes Ádám, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye állandó diakónusainak referense beszámolt az elmúlt időszak történéseiről, a képzési folyamatokról. Ezt követően a résztvevők kiscsoportokban határozták meg hivatásuk legfőbb jellemzőit, majd közösen megosztották azokat.

    A találkozó végén Erdő Péter bíboros beszámolt a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus előkészületeiről, majd két dokumentumot ajánlott a jelenlévők figyelmébe: a homiletikai direktóriumot, valamint az új egyházmegyei képviselő-testületi szabályzatot, ez utóbbinak ismertette legfontosabb pontjait. A közös ünnepi együttlét a főpásztornak feltett kérdésekkel, és az azokra adott válaszokkal, majd közös agapéval zárult.

    Fotó: Kanter Károly Felnőttképzési Intézet

    Forrás: Magyar Kurír

     
    Névnap
    Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.